2009. október 2., péntek

Kaland




Bátran vágtam én a táncba

s zuhantam a boldog vágyba

repültem a bolygok között

szívem nagy díszbe öltözött

leírni nem is lehet

mily szabad és szép így veled

de néha komor viharok

eltakarják a napot

ekkor magunk nagyon féltem

vajon meddig nyúlsz el értem

adnék és nem adhatok

gátak falak oszlopok

aggodalmam alapja:

meddig szólsz hívó szavamra?

ha egyszer már nem felelsz

ha más csillagos útra lelsz

nem suttog már nekem szavad

nem ringatod álmaimat

elmegyek és meg sem állok

míg más világot nem találok

mely sarkában elrejtezek

s már csak „titkos csend” az leszek

többé meg nem szólalok

nem vonzanak madárdalok

magas, máglya tüzet rakok

s szívem az, mit reá dobok

vörös lánggal sistereg majd fényesen

benne ég az összes csókod kedvesem

hamuját a szél felkapja hevesen

s fekete felhő lesz a magas egeken

fennen repül minden percem

mit legforróbban szerettem

s már szív nélkül, utána nézek

édes arc már nem becézlek

a maradékból rózsát vetek

lelkem bús sírgödre felet.
/ Csak úgy/

2 megjegyzés:

  1. I like the text and the figure of the dancer.
    The set was beautiful
    Congratulations

    VálaszTörlés

Linkwithin

Related Posts with Thumbnails