2010. június 2., szerda

Kreatív blogger díjat kaptam!!!:)))

Köszönöm szépen a díjat Csak Úgynak és Magdinak!
Mindketten nagyon kedves barátnőim a CanadaHunról, ahol a bloggolást kezdtem, illetve pár hónappal ezelőtt már egy nagyon kedves barátom is megajándékozott ezzel a díjjal, akkor elmaradt ennek a közzététele, ezért most utólag nagyon köszönöm Laikusnak, hogy akkor gondolt rám.



A SZABÁLYOK:

1. Meg kell köszönni a díjat, attól akitől kaptam.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról. 



Hét dolog rólam:

1. Új hobbim a fotózás.Még kezdő szinten vagyok és talán soha nem is leszek igazán jó ezen a területen, de szeretnék...:)
2. Reggel kávéval kezdem a napot.
3. Félek a sötétben és nem szeretem a horror filmeket.
4. Szeretem a VBK-t.:)))
5.Szeretek emberek között lenni, de egyedül is jól elvagyok, tehát soha nem unatkozom. Sajnos mindig   nagyon rövidek a napok, mert annyi mindent szeretnék csinálni, de csak kevés dologra jut időm.:(
6. A magyar és az olasz konyha a kedvencem.
7. és végül egy Csak úgy idézet: "  Ím kinyílt a száj,
                                                 és az igaz szót a nyelv,  
                                                      szívemre véste."
Hét blog melyeknek tovább szeretném adni a díjat:

4 megjegyzés:

  1. Kedves Bezga!

    Nagyon-nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, nagyon sokat jelent, még ha ez furcsán hangzik is így és itt! Amióta a blogspot-on vagyok te vagy az első blog-tulajdonos, akit olvasok, és kedvelek! Szép estét kívánok Neked! Mégegyszer köszönöm!

    Theo

    VálaszTörlés
  2. Szia Theo,

    Klassz, hogy örülsz! Én is szoktalak olvasni, ezért is gondoltam Rád.

    Bezga:)

    VálaszTörlés
  3. Drága Gabika!
    Szívből gratulálok!
    Gyönyörű blogod méltó a díjhoz.
    Szeretettel.Magdi

    VálaszTörlés
  4. Szia Magdika,

    Köszönöm és én is gratulálok Neked hiszen a díjat Te is megkaptad.
    A blog lehet tényleg szép, de én mégsem érzem igazán megérdemeltnek ezt a díjat.:) Az igazi kreativitás az nekem, amit Te és Csak úgy csináltok. A gyönyörű verseiteket én csak próbálom illő környezetben megjelentetni.

    Szép hétvégét kívánok Neked!:)))

    Szeretettel: Gabi

    VálaszTörlés

Linkwithin

Related Posts with Thumbnails